Itt vagy: » Programok » Pályázatok » Archívum

Archívum

Pályázati felhívás - Kovászna megye helységeiben épülő játszóterek vissza nem térítendő támogatására
2014. március 11., kedd

Kovászna Megye Tanácsa pályázatot hirdet Kovászna megye helységeiben épülő játszóterek vissza nem térítendő támogatására.

2014. február 14., péntek

Kovászna Megye Tanácsa a 2014/26-os számú határozatával jóváhagyta a sport és ifjúsági tevékenységek valamint az egyházak közpénzekből való vissza nem térítendő anyagi támogatását a 2014. év költségvetéséből.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2013. július 27., szombat

A pályázat célja: A Kovászna megyei, mezőgazdasággal, vidékfejlesztéssel foglalkozó szakmai egyesületek tevékenységének  támogatása és fejlesztése, amelyek székhelye azon településen található, melyek önkormányzata tagja az AGROSIC Közösségek Közti Társulásnak.

2013. április 3., szerda

Kovászna Megye Tanácsa a 2013/49. számú határozatával jóváhagyta a művelődési programok és tevékenységek, tudományos-oktatási, sport, szabadidős és ifjúsági tevékenységek valamint az egyházak közpénzekből való vissza nem térítendő anyagi támogatását a 2013. évi költségvetéséből.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
2013. március 11., hétfő

A Kovászna megyei, mezőgazdasággal, vidékfejlesztéssel foglalkozó szakmai egyesületek tevékenységének támogatása és fejlesztése, amelyek székhelye azon településen található, melyek önkormányzata tagja az AGROSIC Közösségek Közti Társulásnak.

Pályázati felhívás - a vidéki iskolákban szervezett Tanórák utáni iskola program vissza nem térítendő támogatására
2013. január 19., szombat

Kovászna Megye Tanácsa pályázatot hirdet a vidéki iskolákban szervezett Tanórák utáni iskola program vissza nem térítendő támogatására

PÁLYÁZATI KIÍRÁS A 2013. ÉV PROGRAMJAIRA
2012. november 12., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa pályázatot hirdet a megyében működő egyesületek és alapítványok és a törvény által elismert egyházak számára a 2013-as évben zajló művelődési, oktatási-tudományos, sport és szabadidős programokra, az egyházközségek, faluközösségek támogatására, valamint az ifjúsági szervezetek programjaira.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - vidéki sportlétesítmények helyreállításának és modernizálásának támogatására
2012. február 24., péntek

KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA pályázatot hirdet vidéki sportlétesítmények helyreállításának és modernizálásának vissza nem térítendő támogatására.

2012. február 20., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa 2012/21. számú határozatával jóváhagyta a művelődési programok és tevékenységek, tudományos-oktatási, sport, szabadidős és ifjúsági tevékenységek valamint az egyházak közpénzekből való visszanemtérítendő anyagi támogatását a 2012. évi költségvetéséből.

2011. május 2., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa 2011/70. számú határozatával jóváhagyta a művelődési programok és tevékenységek, tudományos-oktatási, sport, szabadidős és ifjúsági tevékenységek valamint az egyházak közpénzekből való visszanemtérítendő anyagi támogatását a 2011. évi költségvetéséből

Pályázati felhívás - vidéki művelődési házak helyreállításának és modernizálásának támogatására
2011. március 7., hétfő

Kovászna Megye Tanácsa pályázatot hirdet a vidéki művelődési házak helyreállításának és modernizálásának vissza nem térítendő támogatására.

Pályázati kiírás a 2012. év programjaira
2011. február 22., kedd

Kovászna Megye Tanácsa pályázatot hirdet a megyében működő egyesületek, alapítványok és a törvény által elismert egyházak számára a 2012-es évben zajló művelődési, oktatási-tudományos, sport és szabadidős programokra, az egyházközségek, faluközösségek támogatására, valamint az ifjúsági szervezetek programjaira.

2010. április 15., csütörtök

2009 márciusában tettük le a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökségéhez a pályázatot a ROP 2-es Tengelye keretében

2010. április 15., csütörtök

a Székely Nemzeti Múzeum felújítási munkálataira a ROP 5-ös Tengelye keretén belül...

2010. április 15., csütörtök

A Központi Fejlesztési Régió megyéivel partnerségben megvalósítandó projekt...

2010. április 2., péntek

Kovászna Megye Tanácsa 2010/46. számú határozatával jóváhagyta a művelődési programok és tevékenységek...

2010. március 30., kedd

    2009 márciusában tettük le a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez a pályázatot a ROP 2-es Tengelye keretében

2010. március 17., szerda

Figyelembe véve a Kovászna megyei játszóterek hiányát, illetve a létezők rossz állapotát, Kovászna Megye Tanácsa elhatározta a résztvevő közigazgatási intézményekkel szövetkezve, hogy támogatja a vidéki településeket új játszóterek építésében.

2010. március 15., hétfő

A Phare 2004-2006 Gazdasági-Szociális Kohézió Programjának, nagyvolumenü regionális infrastruktúra fejlesztési pályázata.

2010. február 24., szerda

A 121-és megye út javítási munkálataira vonatkozó közbeszerzési eljárás elinditásával kapcsolatos információkat itt tölthetik le. Kattintsanak a Tovább gombra.

Pályázati kiírás - 2010.
2010. február 10., szerda

Kovászna Megye Tanácsa pályázatot hirdet a megyében működő civil szervezetek, egyházak, művelődési és oktatási intézmények számára, a 2010.03.01, és 2010.12.15. között zajló művelődési, oktatási-tudományos, sport és szabadidős programokra, az egyházközségek támogatására, valamint az ifjúsági szervezetek programjaira.

2010. január 12., kedd

Aktív európai állampolgárság és Fiatalok Lendületben programok kiírásai

2010. január 12., kedd

Az Országos Vidékfejlesztési Program aktuális kiírása.

2010. január 12., kedd

A Regionális Operatív Program aktuális pályázatai.

2009. december 7., hétfő

A Képzőművészetek Éve Háromszéken rendezvénysorozat szervezői: Kovászna Megye Tanácsa, a Kovászna Megyei Művelődési Központ és a Székely Nemzeti Múzeum pályázatot hirdetnek a www.3km.ro honlap látványtervének elkészítésére és a rendezvénysorozat logójának megtervezésére.

Hírek