Itt vagy: » Hírek » Kihelyezett tanácsülés Csernátonban

Kihelyezett tanácsülés Csernátonban

2010. március 31., szerda

Kovászna Megye Tanácsának soros ülésére ebben a ciklusban először nem Sepsiszentgyörgyön, hanem a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban került sor. 

Kovászna Megye Tanácsának soros ülésére ebben a ciklusban először nem Sepsiszentgyörgyön, hanem a felsőcsernátoni Bod Péter Népházban került sor. Tamás Sándor önkormányzati vezető elmondta: a helyszín megválasztása nem véletlen, hiszen a református egyház tulajdonát képző Bod Péter Népház felújítása holland segítséggel, illetve a megyei tanács által nyújtott 1 milliárd régi lejes támogatással valósulhatott meg. A Játszótérépítő Program keretében Csernáton községben 4 játszótér is elkészült. Az önkormányzati gyűlést megelőzően a tanács tagjai két csernátoni játszóteret is meglátogattak. A nyilvános ülésen éppen ezért részt vett Szőcs László kézdi-orbai református esperes és Bölöni Dávid polgármester is, aki elmondta: a tanács által indított program fontos, hiszen egy vidéken élő gyerek igényei semmiben sem különböznek a városi gyerekek szükségleteitől.

A számos ingatlanokkal és költségvetéssel kapcsolatos napirendi pont közül mindegyiket elfogadta a testület. A legsürgősebb pontok között szerepelt a Nagyajtát Apácával összekötő híd ügye. Mint ismeretes, a fahíd 1937-ben készült és többször is megismételt közlekedésbiztonsági felszólítás után tavalyi évben lezárták a forgalom elöl. A szerkezet leromlott állapota miatt még gyalogszerrel sem tanácsos átkelni a hídon, ennek ellenére napi rendszerességgel közlekednek rajta járművek is. Tamás Sándor rámutatott, a környékbeli embereknek szüksége van arra, hogy biztonságos módon közlekedhessenek. Bár a forgóalap felhasználása körül hosszas vita alakult ki, a megyei tanács végül elfogadta a határozattervezetet, így többek közt a nagyajtai híd megvalósíthatósági tanulmányára is 75.000 új lejt különítettek el. 

Tanácshatározat született a civil, sport és egyéb szervezetek támogatásáról is. A megyei tanács sportprogramokra 710.000 lejt, egyházak támogatására 200.000 lejt, tudományos-oktatási programokra 140.000 lejt, ifjúsági programokra 50.000 lejt és művelődési programokra összesen 380.000 lejt különített el.

A megyei utak biztonságát segíti majd az a különleges rendeltetésű jármű, amelynek megvásárolásáról szintén döntött a megyei tanács. Mivel az elmúlt években gyakran fordult elő, hogy a megyei utak mellett növő gyomot nem távolították el, az önkormányzat egy olyan jármű megvásárolást tűzte célul, amely képes ellátni ezt a feladatot. Elsősorban Barót környékéről érkezett sok panasz az autósok biztonságát veszélyeztető burjánok miatt, erre pedig a gyomtalanító kocsi üzembe helyezése valós megoldást jelent – hangsúlyozta Tamás Sándor. 

Hírek