Itt vagy: » Hírek » Hunyad megyében turnézott az Osonó Színházműhely

Hunyad megyében turnézott az Osonó Színházműhely

2010. március 23., kedd

Déván és Vajdahunyadon adta elő március 18-21 között az Osonó Színházműhely a Részletek a bolyongás meséiből című előadását, közel négyszázan tekintették meg a hét alkalommal előadott darabot.
 

Déván és Vajdahunyadon adta elő március 18-21 között az Osonó Színházműhely a Részletek a bolyongás meséiből című előadását, közel négyszázan tekintették meg a hét alkalommal előadott darabot.

 A nyolc országos és nemzetközi díjat magáénak tudó Osonó a Székelyföld-Szórvány program keretében lépett fel a Hunyad megyei településeken, lehetőségük volt bepillantást nyerni a szórványmagyarság életébe, mely tapasztalat erős nyomokat hagyott bennük. Déva várának, a vajdahunyadi várkastélynak valamint Bethlen Gábor marosillyei szülőházának meglátogatása is a program részét képezte.

Nagyszerű előadások, ötcsillagos fogadtatás

 A kedvező érdeklődés miatt a tervezettnél több Hunyad megyei előadásra került sor, de az Osonó tagjai is elégedettek voltak a házigazda szerepét betöltő dévai Téglás Gábor Iskolacsoport, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány valamint a vajdahunyadi RMDSZ fogadtatásával. Május végére újabb Hunyad megyei turnét terveznek, hiszen több meghívásnak is eleget kell tenniük.

Elvesztettük a Mennyország kulcsait?

 Az Osonó Színházműhely tagjai olyan fiatalok, akik a Művészeti Népiskola színészosztályainak, a Plugor Sándor Művészeti Líceum Drámatanszékének és a Mikes Kelemen Főgimnázium Diákszínházának diákjai. A színházműhely - Fazakas Misi vezetésével - színházi kutatások, és kísérletek otthona, fiatalok színházi képzésével és előadások létrehozásával foglalkozik. A Részletek a bolyongás meséiben előforduló képek és hangulatok, álmok,  mozaikok elbűvölik a nézőt, segítenek együtt keresni a befele figyelés, a megtisztulás lehetőségeit.
 

Hírek