Itt vagy: » Hírek » Gyarapodó intézményrendszer bővülő feladatkörrel

Gyarapodó intézményrendszer bővülő feladatkörrel

2019. november 28., csütörtök

Kovászna Megye Tanácsa gyarapítani szeretné intézményrendszerét, az évek során egyre bővülő feladatköröknek megfelelő működési helyszíneket kell biztosítani, hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei önkormányzat csütörtöki soros ülésén és az azt követő Megyeinfón. A testület többek között költségvetésmódosításról is szavazott, ennek részeként 4,1 millió lejt különítettek el a sepsiszentgyörgyi egykori tervezőintézet megvásárlásának elindítására.

Kovászna Megye Tanácsa gyarapítani szeretné intézményrendszerét, az évek során egyre bővülő feladatköröknek megfelelő működési helyszíneket kell biztosítani, hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a megyei önkormányzat csütörtöki soros ülésén és az azt követő Megyeinfón. A testület többek között költségvetésmódosításról is szavazott, ennek részeként 4,1 millió lejt különítettek el a sepsiszentgyörgyi egykori tervezőintézet megvásárlásának elindítására.

Első lépésként, novemberben elvi döntést hoztunk, most folyik az épület felértékelése, azt követően kezdi meg a tárgyalást a megyei önkormányzat bizottsága a tulajdonosokkal, a végső döntést a megyei tanácsosok hozzák meg, ismertette a tulajdonvásárlás menetét a tanácselnök, kiemelve, hogy a város különböző helyszínein működő intézményeit szeretnék megfelelő környezetbe helyezni. „A gyermekvédelmi rendszerünk egyre bővül, szűkössé vált a jelenlegi székhely, a személyi nyilvántartó is két helyszínen működik, a megyei tanács levéltára pedig négy helyszínen található. Ugyanakkor a Művészeti és Népiskola is jelezte, hogy helyhiánnyal küszködik, képzési helyszínekre, előadótermekre van szüksége” – mondta el a Kovászna Megye Tanácsának elnöke.

Ugyanennek a folyamatnak a részeként vette át a megyei önkormányzat Kézdivásárhelytől a Szabadság utcai kazánházat, amelyben a Művészeti és Népiskola számára alakítanak ki termeket a 230 négyzetméteres ingatlanban. A Művészeti és Népiskolának a céhes városban 60 diákja van, és hozzávetőleg 30-an vesznek részt felnőttképzésben, egyre nagyobb az érdeklődés a foglalkozások és képzések iránt Kézdivásárhelyen és környékén, indokolta a döntést Tamás Sándor. 

Ritkaságszámba megy, hogy egy építkezés után ne mi pótoljuk meg a költségeket, hanem épp ellenkezőleg, pénzt kapjunk vissza, a kommandói ifjúsági központ átadása után kiderült, hogy a szerződésben szereplő összeghez képest kisebbek voltak a költségek és a vállalkozó 542 ezer lejt visszautalt, amelyet most befoglaltuk a költségvetésünkbe” – ismertette a kirívó esetet a tanácselnök.

A Kommandó-Kovászna Sikló műszaki együtteshez tartozó, Kommandón található ingó és ingatlan együttes megvásárlásáról is születetett tanácshatározat. „Kovászna város önkormányzatával közösen az a célunk, hogy technikailag és jogilag is rendezzük a kisvasút helyzetét, hogy Kommandón 6 km-rel ki tudják bővíteni az útvonalat, és természetesen a turisták számára vonzó létesítményt hozzunk létre” – jelentette be a tanácselnök.

A Közrendészeti Hatóság új tagja Ambrus József lett, a megyei tanácsosok erről is szavaztak soros ülésükön, valamint felhatalmazták Henning László alelnököt, hogy a megyei önkormányzatot képviselje az AQUACOV Közösségfejlesztő Egyesület közgyűlésében a Közüzemek RT. által biztosított ivóvíz- és csatornaszolgáltatási díjszabások módosításának jóváhagyásáról. Kovászna Megye Tanácsa társulási szerződést kötött a prefektúrával és a Mihai Viteazul Egyesülettel, ennek megfelelően a december 1-jei ünnepségek szervezésére a megyei tanács összesen 40 ezer lejt biztosít.

Hírek