Itt vagy: » Hírek » Zsúfolásig megtelt a közösségi ház Barátoson

Zsúfolásig megtelt a közösségi ház Barátoson

2019. december 9., hétfő

Új Közösségi Házat adtak használatba Barátoson december 9-én, hétfőn. Az egykori szövetkezeti üzlet épületéből kialakított ingatlant Leader programból újította fel a helyi önkormányzat.

 

Új Közösségi Házat adtak használatba Barátoson december 9-én, hétfőn. Az egykori szövetkezeti üzlet épületéből kialakított ingatlant Leader programból újította fel a helyi önkormányzat.
Az 1960-as években épült, a polgármesteri hivatal szomszédságában található ingatlanban régen üzlet és falatozó működött, majd a ’90-es években a barátosi fúvószenekar próbatermeként szolgált. A nagyban megrongálódott és megüresedett létesítményt 2008-ban az orbaiszéki község önkormányzata megvásárolta azzal a céllal, hogy közösségi házat hozzon létre a helyiek számára.

Az átadó ünnepségen Tánczos Szabolcs, Barátos polgármestere elmondta, másfél évig tartott az újjáépítési munkálat. A korszerű Közösségi Ház 270 négyzetméter alapterületű, száz személy kényelmes befogadására alkalmas nagy és egy kisebb termet, valamint mellékhelyiséget és konyhát foglal magába, valamint az önkormányzat archívumának helyet adó kisebb terem, és egy újonnan létrehozott hőközpont is helyet kapott az épületben. A beruházás összértéke 85 ezer euró, melyből 25 ezer euró a helyi és a megyei önkormányzat hozzájárulása.

„Az új ingatlanra már rég nagy szükség volt, hiszen a községnek nem volt egy rendezvény- vagy gyűlésterme. Az itt megtartott hentes és mészáros képzés, valamint pár más kisebb rendezvény során is bebizonyosodott, hogy hasznos az ingatlan, és értékeli a közösség. Összefogás révén sikerült felújítanunk az épületet: köszönet illeti a megyei önkormányzatot a nagylelkű támogatásért, a sepsiszentgyörgyi Bit Com Kft.-t a precíz munkáért, sok munkát fektettek be a polgármesteri hivatal alkalmazottai és az önkormányzati képviselők, köszönet a Progressio Egyesületnek, valamint a munkálatokat felügyelő Manases Sándor mérnöknek” – fogalmazott a polgármester.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az eseményen gratulálva a barátosiaknak és a községvezetésnek kiemelte: „A Háromszéki Falvak Modernizációs Programja keretén belül az a feladatunk, hogy különösen a megye vidéki településein olyan infrastrukturális beruházásokat eszközöljünk, amelyek a helyi közösségek életszínvonalát emelik. Célunk, hogy minden településből kihozzuk a maximumot. A jó ötletek mellé odaállunk, segítünk, hogy a tervekből konkrét megvalósítás legyen. Barátos községben van elképzelés, jövőkép és tenni akarás. Három év alatt két híd építése, az iskola teljeskörű felújítása, víz- és csatornarendszer kiépítése, most pedig az új Közösségi Ház is kiváló példája annak, hogy Barátos a fejlődés útjára lépett.”

Az elnök A Szent Anna-tó képi megjelenítése 1914 előtt címmel tartott előadást a közel száz egybegyűltnek. „Székelyföld regényes kincse” már az ősidők óta ismert. Ezt bizonyítja az 1349-es első okiratos említés, valamint az ezután jegyzett több száz éves útleírások, látképek, kéziratos és nyomtatott történelmi, katonai, közigazgatási és kereskedelmi térképek is, melyeket a vetítettképes előadás során a barátosiak is megismerhettek. Szent Anna kultusza ma is él, köszönhetően az olyan épített örökségeinknek, mint a marosszentannai, a kézdimartonosi, a gelencei és miklósvári templomok – hogy csak párat említsünk – melyekben a Mária édesanyjáról szóló freskók, falfestmények és más ábrázolások felbecsülhetetlen értéket képviselnek a helyiek és a turisták számára egyaránt. Az előadást követően a barátosiak a Boér Hunor és Tamás Sándor által szerkesztett Szentanna című kötetet vihették haza, amelyet Tánczos Szabolcs polgármester ajándékként adott a jelenlévő falusfeleknek.
Az esemény végén a helyi Bartók Miklós-Sándor idézte fel, hogy fiatal legényként, diákként miként vettek részt a mai közösségi ház egykori építésében. „Nyári munkát vállalva az alapásási munkálatokban segédkeztünk. A kézi betonkeverővel készült anyagot tárgával vittük fel az állványon. Az első napokban úgy elfáradtunk, hogy mikor délbe hazamentünk ebédelni, késtünk a visszajövetellel. Ezek az emlékek maradtak meg nekem” – idézte fel.

 

Hírek