Itt vagy: » Hírek » VIII. Háromszéki Huszártoborzó: székelyföldi lovas közösség vagyunk

VIII. Háromszéki Huszártoborzó: székelyföldi lovas közösség vagyunk

2017. június 11., vasárnap

Lódobogás és felcsendült huszár nóták jelezték Kézdiszék településein, hogy az utcán és a piactéren nagy dolog készül. Az emberek tudták, megjöttek a huszárok, mintha csak a történelem ismételné önmagát

Június 10-11-én Kézdiszentlélek, Kézdikővár, Kiskászon, Kézdiszentkereszt, Bélafalva, Kurtapatak, Esztelnek, Kézdicsomortán, Kézdialmás, Alsó- és Felsőlemhény lakói gyönyörködhettek a Hargita, Kovászna és Maros megyei huszárok által szervezett verbuváláson, amelyen a Dr. Vass László huszárezredes vezette Szegedi 3-as Honvédzászlóalj gyalogosai és a gelencei, kézdivásárhelyi, málnásfürdői, zalánpataki honvéd hagyományőrzők is részt vettek. Az eseményen összesen 150 hagyományőrző: 80 huszár, 40 gyalogos és 30 kisérő idézte fel a regruták toborzását.

A háromszéki huszár hagyományőrző mozgalom Kézdivásárhelyen és környékén indult a 90-es évek elején a Dálnoki ménes lovaival; elindítói Miholcsa József szobrászművész, hagyományőrző huszárőrnagy, id. Kádár László, valamint néhai Tóth Ferenc voltak.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke az elmúlt évekhez hasonlóan lóháton, a huszárokkal együtt vonult végig a településeken. „Hagyományteremtő szándékkal indítottuk útjára 2010-ben a Háromszéki Huszártoborzót, amely egy emléktúra a megye településein, hiszen a résztvevők közösen ünnepelnek, tisztelegve, hogy az 1848-49-es nehéz időkben Háromszéknek sikerült olyan katonai bravúrt elérnie, amelynek következtében elődeink örökidőkre beírták Székelyföldet a magyar katona-történelembe” – fogalmazott az elnök.  

Ágyúöntő Gábor Áron és társai mellett kiemelt figyelmet szentelnek a huszároknak, közülük is Kiss Sándor papolci születésű huszárezredesnek, a 11. Székely Határőr Huszárezred legendás parancsnokának, aki a Tömösi-szorosi csatában megsebesülve, példaértékű kitartással küzdött a huszonötszörös orosz túlerővel szemben. Az idei huszártoborzót az ő emlékének ajánlották az esemény szervezői, a megyei önkormányzat és a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület. Dr. Kádár László hagyományőrző huszárőrnagy és Jakab Kevend-István, hagyományőrző huszárkapitány, egyesületi elnök szakmai vezetésével évről-évre színvonalasabb a huszártoborzó.

„Mi itthon, székelyföldi lovas közösség vagyunk: múltunk, hagyományaink, szülőföld szeretetünk, mindennapi munkánk a tanúbizonyság rá. A Háromszéken vagy akár a határon túl szervezett, hagyományőrző jellegű rendezvényeken büszkén veszünk részt, és szervezzük azokat. Lovas múltunkat felidézve és tovább víve megmutatjuk, hogy Székelyföld igenis létezik, volt és lesz, egységes és oszthatatlan, és mi székelyek, lovas nemzetként ragaszkodunk ősi földünkhöz és évezredes hagyományaikhoz, ezek védelmében képesek vagyunk összefogni minden körülmények között” – mondta Jakab Kevend.

           

„Akik ismerik a huszármozgalom történetét, bizonyossággal mondhatják, hogy a huszárok egytől egyik bátor, szabadságszerető és a szülőföldjük védelmében az életüket is feláldozó katonák. Igaz és ma is aktuális az a mondásuk, hogy győzelem csak bátorságból születik. Azzal a szándékkal indulunk el mi is minden nap, hogy - bár békés eszközökkel, de - küzdjünk a székely szabadságért, szülőhazánkért, Erdélyországért, a Székelyföldért” – hangsúlyozta Tamás Sándor.

A huszártoborzókon gyakran találkozunk megható történettel: a 92 éves kézdialmási Kádár Teréz több mint 75 évvel ezelőtt iskolás volt, amikor virágcsokrot adott a falun csapatával végigvonuló Horthy Miklósnak, Magyarország kormányzójának. „Magyar vagyok, magyar; magyarnak születtem,/ Magyar nótát dalolt a dajka felettem,/ Magyarul tanított imádkozni anyám,/ És szeretni téged, gyönyörűszép hazám!” – idézte fel könnyeivel küszködve Terézke néni azt a verset, amit annak idején tizenévesen a Nyújtód felől érkező Horthynak is elszavalt. A kitűnő szellemi frissességnek örvendő idős asszony örömmel fogadta a portájára látogató huszárokat, akik egy csokor virággal kedveskedtek neki.

A Kiss Sándor emlékhadjárat szervezői a rendezvény alkalmával emléklap átadásával fejezték ki köszönetüket és hálájukat azon veterán kézdiszéki, II. világháborús honvéd veteránoknak, akik egykor félelmet és megalkuvást nem ismerve harcoltak hazájuk védelméért: a kézdiszentléleki Bara András és Mátyus Gyula, a kézdiszentkereszti Borsó Lajos, a kézdicsomortáni Bálint György, a kézdialmási Kelemen Zoltán és a felsőlemhényi Bene Kálmán.

Erdély területén Háromszéken kiemelt támogatást élveznek a lovasrendezvények, amelyek összekovácsolják a közösségeket és az emberekben erősítik a nemzeti identitástudástudatot. A térségben szervezik a legtöbb, történelmi hagyományainkat felelevenítő lovasrendezvényt, amelyek közül a legkiemelkedőbbek: a Székely Vágta, a Háromszéki Huszártoborzó, valamint a bodoki országos kettes fogathajtó verseny.

 

 

Hírek