Itt vagy: » Hírek » Ülésezett a megyei tanács

Ülésezett a megyei tanács

2009. november 26., csütörtök

A megyei tanács döntésének értelmében a Kovászna-Kommandó útszakasz átkerül a megyei utak kategóriájába.Ez azt jelenti, hogy a hókotrás és kátyúzás költségeit is megyei önkormányzati forrásokból finanszírozzák majd.

 

Költségvetés-kiigazítás Kovászna megyében

Összesen 876 ezer lejes juttatásban részesültek a helyi közigazgatási egységek, egyetlen önkormányzat sem kapott kevesebbet, mint 10 ezer lejt. Ez az összeg, bár nem túl nagy, de gazdasági válság idején mindenhol helye van,  – számolt be Tamás Sándor Kovászna Megye Tanácsának elnöke. A költségvetés kiegészítését az önkormányzat november 26-i, soros ülésén fogadta el.

 Közös adatbázis a könnyebb munkáért

Kovászna Megye Tanácsa és a megye prefektúrája, Sepsiszentgyörgy megyeszékhellyel közösen egy olyan adatbázis létrehozását tervezi, amely lehetővé teszi, hogy a különböző hivatalok elérjék a számukra fontos dokumentumokat. A számítógépes hálózathoz a megye nagyobb települései is csatlakoznak, így számukra is hozzáférhetővé válnak a kormánybiztosi hivatal és a megyei tanács közérdekű dokumentumai. A projekt indokolt, hiszen az egyes dokumentumok elérése hatékonyabbá tenné a helyi és megyei önkormányzatok munkáját is.

 A Kommandó – Kovászna útszakasz a megyéhez kerül

A Kovászna várost és Kommandó községet összekötő utat nemrégiben újították fel kormányzati forrásokból. A szóban forgó szakasz karbantartása azonban olyan költséget ró a helyi önkormányzatra, amelyeket különösen Kommandó nehezen tudna finanszírozni, így a megyei tanács döntésének értelmében ez az út is átkerül a megyei utak kategóriájába. A döntés értelmében a hókotrás és kátyúzás költségeit is megyei önkormányzati forrásokból finanszírozzák majd.

Hírek