Itt vagy: » Hírek » Székely zászló felvonás Feldobolyban

Székely zászló felvonás Feldobolyban

2018. június 9., szombat

Június 9-én, szombaton, a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület szervezésében került sor a székely zászló felvonására és a felújított világháborús emlékmű és országzászló állító hely avatójára.

Június 9-én, szombaton, a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület szervezésében került sor a székely zászló felvonására és a felújított világháborús emlékmű és országzászló állító hely avatójára.

A szombati esemény alkalmával kettős ünnepet ült a falu. Egyrészt a Székely Nemzeti Tanács által adományozott székelyzászló került ünnepélyes felvonásra a református templom szomszédságában. Itt Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke tartott ünnepi beszédet, aki azt hangsúlyozta, hogy alig néhány nap múlt el azóta, hogy Románia szenátusa immár harmadik alkalommal elutasította Székelyföld autonómia statútumát, de mindazt, amit az autonómiáért teszünk, az hitből és kötelesség vállalásból fakad: a székely zászló a szabadság jelképe és a szabadság, amely az emberi lény veleszületett méltóságából fakad, Isten ajándéka, fogalmazott.

Székely Róbert református lelkész gondolatai és a székely himnusz eléneklése után, az ünneplő közösség elsétált a Hármashalomhoz, ahol az egykori országzászló talapzatánál és a világháborús hősök emlékművénél folytatódott a rendezvény.

A jelenlévőket Kónya Antal alpolgármester üdvözölte, aki megköszönte a több mint 125 fős jelenlévőnek, hogy a kis falu ünnepén ilyen szép számba részt vettek az eseményen.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke ünnepi beszédében kiemelte: „legyen bármiképp is, a magyarok közösségét azok alkotják, akiket hagyományok, közös történelem, közös nyelv fonnak egybe. Azok alkotják a szellemi Magyarországot, akiknek a szívükben él az ország. Összetartozásunk nem szorul magyarázatra; magyarok vagyunk. Ilyen egyszerű. Bárhol is járunk ma Székelyföldön, bárkivel is sodor össze a jó- vagy balszerencse, van egy dolog, amely összeköti az embereket. Az pedig a hit. Az emberek hisznek az egységes magyar nemzetben. A zászló most is, mint akkor: lobog. És mi is fogunk diadalmaskodni, mert szeretjük ezt a földet. Szeretjük Székelyföldet."

Dr. Hadászi Gabriella, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának konzulasszonya felszólalásában megerősítette: „a háromszéki emberek a legnagyobb áldozatot hozták a nemzetért, a hazáért, hiszen a vérükkel áldoztak, ezért minden magyar ember hálás az elődöknek. Az emlékek ápolása, ébrentartása nem különbözik a termésről való gondoskodásról, annak ápolásáról. A mai nap ünnepi alkalom, hiszen elődeink véráldozatához méltóan a jelenről és a jövőről szól. A székelység hisz a jövőben, ebben a hitben elkötelezett partner a mai magyar kormány, amely vallja, hogy bár vannak vesztett csaták és háborúk, de olyan, hogy elvesztett ügy, nincs."

Az ünnepségen Kis József, Zágon község polgármestere is felszólalt, aki a zágoni országzászló hányatott sorsát ismertette, majd Balogh Zoltán, kézdi-orbaiszéki református esperes köszöntő beszéde és áldása zárta a felszólalók sorát. A lécfalvi gyerekek műsorával, majd a magyar himnusz közös eléneklésével ért véget a rendezvény.

........

Az emlékmű és országzászló talapzata állításának helye és időpontja a falu központjában: 1941. június 1.
A Nagy Lázár és Nagy Zsigmond mesterek által készített világháborús emlékmű kőből és téglából, az országzászló talapzata és a Hármashalom terméskőből készült.
A magyar zászlót a budapesti Goldberger cég gyárának óbudai sportegylete adományozta. Öttagú küldöttség és harminc tagú leventecsoport hozta 1941-ben.

A talapzat 1944 után is megmaradt, csak a zászlórudat és a magyar zászlót vették le.
1963-ban a községi párttitkár le akarta bontatni, de az első – már amúgy is kimozdult – kő kivétele után a falubeliek leállították a műveletet.
2002-ben az RMDSZ szervezésében a faluközösség felújította az emlékművet. Az 1944 után levésett eredeti díszek (országcímer, fémsisak, ágyúhüvely) he­lyett újakat tettek és elhelyezték a világháborúkban hősi halált halt feldobolyi katonák névsorát is.
2017-ben a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. nyílt pályázatot hirdetett az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek környezetének, azok rendbetételének, felújításának és helyreállításának támogatására, amelyre a Feldobolyi Kulturális és Közösségi Egyesület sikeresen pályázott.

 

Hírek