Itt vagy: » Hírek » Megkapják elmaradt béreiket a gyermekvédelmi és szociális rendszerben dolgozó

Megkapják elmaradt béreiket a gyermekvédelmi és szociális rendszerben dolgozó

2020. november 26., csütörtök

Legkésőbb december 3-ig megkapják az elmaradt októberi fizetésüket a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság alkalmazottai – jelentette be szerdán Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Vass Mária, az igazgatóság vezetője.

A kormány becsapott és nem teljesítette törvényadta kötelességét, nem biztosította a szociális háló fenntartásához szükséges összegeket. A törvény szerint a kormány állja a szociális és gyermekvédelmi rendszer működtetéséhez szükséges pénz 90 százalékát, míg a fennmaradó 10 százalékot a megyei tanácsoknak kell biztosítani. Már eleve az gondot jelent, hogy a standardokat évek óta nem aktualizálták, tehát a ránk eső 10 százalék mindig nagyobb értékben, de még az így kiszámolt összeget sem adta meg a kormány. November 13-án személyesen tárgyaltunk a miniszterelnökkel és a pénzügyminiszterrel, a megyei tanácsok szövetségének képviseletében, akkor megígérték, hogy egy héten belül költésvetéskiigazítással utalják a hiányzó összeget” – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, elmondva, hogy kedd este megjelent a kormány költségvetéskiigazítása, de ebben nem szerepel a szociális háló fenntartásához szükséges pénz. 

Országosszinten a kormány több mint 850 millió lejjel tartozik a szociális rendszer felé, Kovászna megyében 11,2 millió lej elmaradásról van szó.

Huszonkét éve dolgozom a gyerekvédelmi rendszerben, de ilyen még soha nem történt, országszerte több tízezer emberről van szó, csak Kovászna megyében 581 alkalmazottunk van, 33 szociális szolgáltatást működtetünk, több mint ezer ellátott személyről beszélhetünk. A kormány felelőtlenül kezelte ezt a helyzetet. Köszönjük a munkatársaknak, hogy mindezek ellenére helyt álltak és folytatták a munkát és köszönjük a megyei tanácsnak, hogy megtalálta a megoldást” – emelte ki Vass Mária. 

A kormány sem a szavát nem tartotta be, sem a törvényes kötelezettségét nem tartotta be. Ha előre jelzik, hogy év végére ez lesz a helyzet, mi is másképp alakítjuk a költségvetést, így most időbe telt, míg átcsoportosítottuk az összegeket és ma sikerült átutalni az igazgatóságnak, hogy tudja a fizetéseket kiadni, az igazgatóságnál 3 millió lej havonta a béralap. Köszönjük a gyermekvédelmi rendszerben és a szociális ellátásban dolgozóknak, hogy kitartottak, továbbra is végezték munkájukat” – nyomatékosította az elnök, rámutatva, hogy milyen cinikus a kormány részéről, hogy éppen ebben az évben, amikor jobban kellene vigyázni egymásra, amikor nagyobb nyomás nehezedik a szociális rendszerre és az ott dolgozó emberekre, éppen akkor engedi meg magának, hogy ilyen nemtörődöm legyen.

Hírek