Itt vagy: » Hírek » Magyar összefogás – hogyan tovább

Magyar összefogás – hogyan tovább

2010. július 19., hétfő

Az összefogás olyan, mint a házasság, akarat kell mindkét fél részéről – fogalmazott Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a II. Háromszéki Szabadegyetem péntek délelőtti előadásán, ahol Antal Árpád Andrással, Sepsiszentgyörgy polgármesterével és Toró T. Tiborral, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnökével együtt a magyar összefogás jövőjéről beszélgettek. 

Toró T. Tibor szerint olyan emberekkel is együtt kell működni, akiktől szakadék választ el, az erdélyi magyar közösség érdekében, ha különféle eszközökkel is, de közös cél mentén együtt kell dolgozni. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács bemutatása kapcsán Toró úgy vélte, az EMNT tulajdonképpen fából vaskarika, hiszen civil eszközökkel politikai célért, tételesen az autonómiáért küzd, viszont az elkövetkező időszakban azt is el kell dönteniük, milyen irányba viszik a szervezetet.

Nemzetiségi választóvonal és az etnikai paktum fontosságáról beszélt Antal Árpád András, aki úgy vélte az erdélyi magyarok érdekeit képviselők nem az adott párttal, hanem a románokkal tárgyalnak, innen is adódik, hogy az RMDSZ ismételten vállalta a kormányzati szerepet. „Az elmúlt két évtized bebizonyította, hogy Székelyföldön csak akkor lehet infrastrukturális fejlesztéseket elindítani, ha a Szövetség kormányon van” – indokolta a kormányzati szerepvállalás fontosságát Sepsiszentgyörgy polgármestere. Tamás Sándor arra hívta fel a figyelmet, és abban mindhárom előadó egyetértett, hogy a román pártok előbb-utóbb tudatosan megpróbálják a magyar szavazókat elcsábítani, Háromszéken például Zágon és Kökös községekben magyar polgármester van, de a községben már a román nemzetiségűek vannak többségben, tehát a román politikai pártok térnyerése a Székelyföld szélén levő településéket is veszélyezteti.

Hírek