Itt vagy: » Hírek » Helyi és megyei együttműködés hoz fejlődést

Helyi és megyei együttműködés hoz fejlődést

2021. augusztus 18., szerda

Nem véletlenül tartjuk Gelencén a megyei tanács augusztusi ülését. Azért jöttünk ide, mert Gelence Ilyés Botond polgármester vezetésével a hangsúlyos fejlődés útjára lépett. Ez a község is jó példája annak, hogy a helyi és megyei együttműködés fejlődést hoz” – vezette fel szerdán a kihelyezett tanácsülést Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke. Az ülést megelőzően a tanácsosok néhány olyan beruházást is megtekintettek, amelyek megyei önkormányzati támogatással jöhettek létre.

Gemence idén nyolc pályázatot nyújtott be a megyei szintű fejlesztési programokhoz. „Nagyon jók ezek a megyei pályázatok, hiszen kisebb volumenű beruházásokat hatékonyan tudunk megvalósítani” – értékelte Ilyés Botond polgármester köszöntőjében.

A községben tavaly Kovászna Megye Tanácsának támogatásával tudták újrafedni a községközpont iskoláját, az orvosi rendelő tetőszerkezetété kicserélni. “Idén nyolc olyan pályázata van Gelencének, ami szintén a helyi emberek, főleg a gyerekek és fiatalok érdekeit szolgálja. Három játszótér építését támogatjuk, megújul a haralyi kultúrotthon, a gelencei sportterem és a tekepálya, sporteszközök beszerzésére is pályáztak, valamint támogatásunkkal felszerelik a község tűzoltószertárát is.  Ugyanakkor a helyi önkormányzattal közösen, 150 ezer lejjel finanszírozzuk a gelencei nagytemplom tetőszerkezetének és befedésének munkálatait is” – ismertette Tamás Sándor.

A tanácsülésen elfogadtak egy új, helyi fejlesztési pályázati programot, amely a vidéken élő fiataloknak szól. Az ifjúsági tevékenységet szolgáló helyiségek felszerelését támogató megyei program célja, hogy fiatalok számára hozzon létre közösségi tereket, biztosítva a bútorzatot és a műszaki felszerelést. A programra helyi önkormányzatok pályázathatnak, a támogatás értéke legtöbb 15 ezer lej lehet.  

A folyamatos út, híd, kórház építése mellett most folytatjuk az otthonteremtést árva és fogyatékos gyermekek számára. Tanácshatározattal kérjük, hogy Gelence községtől és Kézdivásárhelytől vegyünk át egy-egy betelekkönyvezett telket, hogy oda családi házakat építsünk árva és rászoruló gyerekek számára. Ez nem csak építkezés, hanem munkahelyteremtés is, mert mindegyik otthonnak 6 alkalmazottja lesz” – tájékoztatott Tamás Sándor.

A tanácsosok jóváhagyták, hogy Kovászna megye részt vegyen az oxigénszint koncentrációját jelző riasztórendszer tervezését és felszerelését célzó pályázatban, amelyet a Nagy Infrastrukturális Operatív Programból finanszíroznak. A megyei kórház fejlesztését célzó pályázat összértéke 335 324 lej.

Kovászna Megye Tanácsa, együttműködve a Romániai Tájékozódási Szövetséggel, tízezer lejjel támogatja az Országos Tájékozódási Futóbajnokságot, melyet szeptember 11-13. között Réty, Kovászna és Kézdivásárhely körzetében tartanak sprint, hosszútáv, középtáv és váltó kategóriákban.

Hírek