Itt vagy: » A megyéről » A megye települései » Eresztevény

Eresztevény

2010. május 19., szerda

Sepsiszék termékeny medencéjének, Szépmezőnek a keleti kapujában, Maksától délre fekvő település. A két szomszédos település nincs egybeépülve, mégis a helységnévtáblán csak a községközpont Maksa neve olvasható.  
Eresztevény magyar zarándokhely, hiszen temetőjében helyezték örök nyugalomra Gábor Áron földi maradványait. Sírhantja fölé Háromszék népe 1892-ben emeltetett méltó emlékművet. Ennek márványtáblájára a következő feliratot vésték:

Gábor Áron
A hős ágyúöntő székely
1848—49-i
honvéd őrnagy.
Született 1814.nov.7-én,
elesett
a kökösi csatatéren
1849. július 2-án.



Ez a kis falu hősöket adott a szabadságharc idején. Itt születtek László János (1826--1893) és László Zsigmond negyvennyolcas honvéd hadnagyok. Az Eresztevényi családnak három tagja is részt vett a szabadságharcban:  György 1849-ben a nagyszebeni csatában halt hősi halált, Antal mint őrnagy, László pedig hadnagyként küzdött Székelyföld védelméért.
A temetőkertben álló református templom 1818-ban épült, használaton kívüli régi harangját a 15. században öntötték.
Figyelmet érdemlő épület forgalmas országúttól keletre található, felújítás alatt lévő 19. századi, klasszicista stílusú Benke kúria.
A fölötti hegyhátat Óriáspince tetőnek nevezik. Ezen a helyen két bronzkori halomsír van, melynek egyikét a régészek feltárták. Ide 2007-ben a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója alkalmából múltat idéző és összefogásra ösztönző emlékmű épült. Az Óriáspince tető azóta kézműves találkozók és kulturális rendezvények helyszíne.
 

Hírek