Itt vagy: » Sajtószoba » Hírek » Átadták az iskolatáskákat

Átadták az iskolatáskákat

2015. július 17., péntek

Kovászna Megye Tanácsának idei egyik legsikeresebb projektjének számít az Iskolatáska program, amelyet szeptember 10-én, kedden zártak le: ekkor adták át az iskolatáskákat az oktatási intézmények igazgatóinak.

 

Kovászna Megye Tanácsának idei egyik legsikeresebb projektjének számít az Iskolatáska program, amelyet szeptember 10-én, kedden zártak le: ekkor adták át az iskolatáskákat az oktatási intézmények igazgatóinak.


 
A Kós Károly Szakközépiskolában megtartott 2013-2014-es tanév első igazgatói értekezletével egybekötött találkozón Kovászna megye iskoláinak vezetői átvették a nulladik osztályosoknak szánt iskolatáskákat. A 2013-2016 közötti időszakra tervezett 63 903 lejes összértékű program minden gyerek számára 27,7 lej értékű csomagot biztosított.

Kerestély Irma főtanfelügyelő köszöntő beszédében üdvözölte a kezdeményezést, kihangsúlyozva, hogy az általa vezetett intézmény Kovászna Megye Tanácsával évek óta jó viszonyt ápolt, amelyet csak megerősít a szóban forgó program is.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hangsúlyozta: „Örvendek, hogy segíthetünk. Nagy szükség van rá. A kezdeményezés az RMDSZ-frakcióé volt, de minden tanácsos egyöntetűen megszavazta. És íme az Iskolatáska program konkrét eredményeket hozott.” Az elnök bemutatta a jelenlevő iskolaigazgatóknak a ceruzával, termosszal, színes ceruzával, anyanyelvtől függően román vagy magyar kifestőkönyvvel ellátott iskolatáskát, amely többek között tartalmaz olyan névcédulát is, amellyel a gyerekek meg tudják majd különböztetni az egyforma piros hátizsákokat egymástól.

Tamás Sándor a megbeszélésen átnyújtotta az iskolatáskákat a négy legkisebb iskolának: a nagypataki hat, a maksai, a kökösi és az árkosi oktatási intézmények egyenként kilenc csomagot kaptak. Itt indul a legkisebb létszámú nulladik osztály.

 

Hírek