Itt vagy: » Sajtószoba » Hírek » A megyei önkormányzat készen áll a táborok átvevésére

A megyei önkormányzat készen áll a táborok átvevésére

2010. október 6., szerda

Kovászna Megye Tanácsa egyöntetűen fogadta el a megyében található öt tábor átvételét célzó szándéknyilatkozatot.

Kovászna Megye Tanácsa egyöntetűen fogadta el a megyében található öt tábor átvételét célzó szándéknyilatkozatot. A tervek szerint a megye tulajdonába és vagyonkezelésébe kerülnének a besenyői, zabolai, krasznai, uzonkai és kommandói táborok.

„A besenyői tábor körüli munkálatokat már majdnem befejezték. Ez a beruházás megközelítőleg 10 milliárd régi lejbe kerül, és természetesen azt szeretnénk, hogy ne csak az ingatlant, hanem a beruházás fedezésére szánt összeget is átvegyük” – fogalmazott Tamás Sándor. A tanácselnök azt is kifejtette, hogy a zabolai Csipkést érintő jogi vitákat is lezárják a legrövidebb időn belül, valamint ezt követően hozzálátnak az étkezde felújításához is.

A megyei tanács október 6, szerdai rendkívüli ülésén elfogadta a helyi fejlesztési programok fenntartására és az infrastrukturális projektek finanszírozására a 2011-es évi, valamint a 2012-2014-es időszakra becsült költségvetési tervezetekre vonatkozóan a hozzáadott értékadóból elkülönített összegek, a helyi költségvetések kiegyensúlyozására és a jövedelemadóból leosztott 21%-os hányadok 20%-ának területi-közigazgatási egységek közötti elosztásáról szóló határozattervezetet.

Tamás Sándor önkormányzati elnök kifejtette, a pénzügyminisztérium által kötelezővé tett intézkedés miatt terjesztették elő ezt a tervezetet, amely tulajdonképp a tavalyi költségvetés leképezése. A tanácselnök közölte, hogy a tervezett összegeket már az idén módosítják, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy „Romániában jelenleg sajnos nem lehet 4 évre előre tervezni”.
 

Hírek