Itt vagy: » Hírek » 50 éves a Népiskola

50 éves a Népiskola

2018. január 22., hétfő

Ráduly Botond Manó lángra gyújtotta a színpadot: a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola fennállásának 50. születésnapját válogatott zenei művekkel, klasszikus, népi és popkultúrai ínyencségekkel ünnepelték a Tamási Áron Színház nagytermében, január 21-én, vasárnap.

Ráduly Botond Manó lángra gyújtotta a színpadot: a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola fennállásának 50. születésnapját válogatott zenei művekkel, klasszikus, népi és popkultúrai ínyencségekkel ünnepelték a Tamási Áron Színház nagytermében, január 21-én, vasárnap.

Gáj Nándor, az iskola vezetője köszöntőjében elmondta: 2018-ban lesz kereken 50 éve, hogy az 1968. szeptember 11-én keltezett, az akkori kultúrbizottság által kiadott határozat értelmében létrejött a népiskola, amelynek kezdetben 150 diákja volt. „Az elmúlt fél évszázad során jóval több mint 4 000 diák tanult hangszeren muzsikálni, énekelni, több mint 200 tanár kitartó munkájának köszönhetően. A Népiskola fél évszázados tevékenységét olyan szakemberek nevei is fémjelezték, mint Kónya Ádám, Szilágyi Zsolt. Az elmúlt pár év során a tevékenységünk bővült, a képzőművészeti, színházi oktatás mellé az intézmény nonformális oktatásban a táborai által és felnőtt-, illetve szakoktatásban is elkezdett tevékenykedni. A népi művészeti hagyományok oktatása mellett a népiskolai szakoktatás folyamatosan teret nyer, hiszen azokat a területeket kívánjuk lefedni, amelyeket más intézményeknek nem áll módjában. Ünnepi alkalom az 50 év, ugyanakkor kihívás is, hiszen változó oktatási és digitális viszonyok közt alkalmazkodnunk kell újabb és újabb helyzetekhez” – fogalmazott az intézmény vezetője.

Grüman Róbert, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke szintén az oktatási területek szélesítését emelte ki az iskola tevékenységéből. Elmondása szerint a megyei önkormányzat fenntartásában működő oktatási intézmény az elmúlt évtizedekben nemcsak a tanítás, hanem a nevelés, a népi kultúránk fenntartásának az ügyét is vállalta, szem előtt tartva a közösség igényeit, valamint az egyéni fejlesztés lehetőségét. Emellett az iskolának a kisrégió munkapiacának változásaira is kell reagálnia: „A tavalyi esztendőt a Turizmus Évének nyilvánította a megyei tanács, célul tűzve ki, hogy egyre több turista számára vonzóvá tegyük a térséget. Ebben természetesen fontos szerepet játszik a vendéglátó egységekben történő megfelelő ellátás és kiszolgálás. A népiskola felnőttképzési programját színesítő pincér, szakács és barista tanfolyamok pedig ezt hivatottak szolgálni” – fogalmazott az alelnök.

Az 50. évi koncert egyben évnyitó funkciót is ellátott – Gáj Nándor hangsúlyozta, az iskola diákjai egész évben kisebb-nagyobb fellépéseken vesznek részt, azonban olyan alkalom, amikor a szélesebb közönség előtt is megmutathatják tudásukat ritkán adódik. A Tamási Áron Színházban zajló koncert egy ernyő alá hozta az iskolában tanárként dolgozó Ráduly Botond Manót, a miniSnaps gyerekkórust, a Voces női kart, számos egyéni számmal jelentkező diákot, valamint a Ticușan János által vezetett SPAM! zenekart.

A zeneileg színes felhozatalú esemény nagy siker volt: a számos fellépő, valamint a nagyszámú közönség nagy örömére.

Hírek