home
 

Átadták a kórházakat – aláírták az átvételi protokollumokat Kovászna megyében

vissza2010. június 28.küldje el barátjának ezt az oldaltoldal nyomtatása

Sepsiszentgyörgyön Cseke Attila egészségügyi miniszter  jelenlétében írta alá Henning László a megyei tanács alelnöke,  Rácz Károly, Kézdivásárhely valamint Lőrincz Zsigmond, Kovászna polgármestere azt a protokollumot, amelynek értelmében a megyei illetve a helyi önkormányzatokhoz kerül a kórházak menedzsmentje.
„Az eddigi rendszer, amely bukaresti központtal működött problémát okozott helyi szinten, de a fővárosban is. 435 kórházat nem lehet koordinálni központilag. A kórházak átadása a helyi közösség érdekeit szolgálja, ezután a helyi igényeknek megfelelően lehet alakítani az intézményeket” – hangsúlyozta Cseke Attila a június 28-i, hétfői eseményen. A miniszter úgy vélte, hogy sok kívánnivalót hagyott maga után az eddigi „kétfejű rendszer”, amelyben más az egészségügy intézmény ingatlanjának tulajdonosa, mint az, aki a menedzsmentről dönt. A miniszter szerint a decentralizációs folyamat azért is segítség a betegellátásban, mert a legtöbb európai uniós projektre az állam nem pályázhat, az önkormányzat viszont igen.


Cseke bejelentette: a decentralizációs törvénycsomag lehetővé teszi, hogy a kórház szolgáltatói szerződést kössön bizonyos szakorvosokkal. Mint ismeretes, egy mindmáig hatályos kormányrendelet értelmében az állami intézményeknél, így a kórházaknál sem tölthetők be az üres állások. A rendelet az egészségügy egyes területein komoly szakemberhiányt okozott – a miniszteri intézkedés ezt a problémát is orvosolná.
Henning László, Kovászna megye tanácsának alelnöke az aláírás kapcsán hangsúlyozta, vízválasztónak is lehet tekinteni azt a pillanatot, amikor aláírják a dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház átvételéről szóló protokollumot. „Autonómiánk akkor lesz, ha átvesszük és működtetjük azokat az intézményeket, amelyek minket megilletnek. Régóta várunk erre a pillanatra.  Az átvétel nyertesei elsősorban a lakosok, hiszen bármilyen probléma felmerül a kórházban itt helyben születik rá megoldás és nem harmad- vagy századrangú problémaként kezeljük. Közelebb kerülnek a problémák és közelebb kerülnek a megoldások is” – mutatott rá az átvétel előnyére Henning László.


A kórházakat átadó Kovászna Megyei Közegészségügyi Hivatal vezetője, Dr. Deme Judit elmondta, örvendetes tény, hogy a fokozatos decentralizációs folyamat, amelynek eredményeként a vidéki, a tanintézményeken belüli és számos egyéb egészségügyi egység átkerült a helyi önkormányzatok gondozásába most „tetőpontjára jutott” a nagy, városi kórházak átadásával.

Az átadást követő sajtótájékoztató keretében Cseke Attila emlékeztetett, hogy betartotta az év elején tett ígéreteit, így ebben az évben negyedéves leosztásban 52 milliárd lejt kap a megyei kórház az épület megerősítésére, de sikerült az esetek pontértékének, az úgynevezett TCP-nek a kiegyenlítését is elérnie, ez utóbbi döntés a kézdivásárhelyi kórház hátrányát is orvosolta. A miniszter  a decentralizáció kapcsán annak a véleményének adott hangot, hogy az a kórház, amely jó menedzsmenttel rendelkezik , akár két éven belül is látványos eredményeket nyújthat.
 

 
 



Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. február 6.
hétfő

Dóra, Dorottya napja van.
 
 
«2012. február»
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.