ROMÁNIA
KOVÁSZNA MEGYE TANÁCSA
ELNÖK
Ikt. Szám 2010. január 18./387
JELENTÉS
Kovászna Megye Tanácsa soros üléseinek megszervezési
javaslatáról a 2010-es évre
Az újraközölt és utólag módosított és kibővített 2001/215. számú helyi közigazgatási törvény 94. szakasza (1) bekezdése előírásainak alapján: A megyei tanács havonta soros ülésre ül össze, a megyei tanács elnöke összehívására.
Úgyszintén, a Kovászna Megye Tanácsa 2006/132. számú utólag módosított határozatával jóváhagyott Szervezési és működési szabályzatának 48. szakasza, (1) bekezdése szabályozza: A megyei tanács, helyi közigazgatási hatóság, a megye szintjén megalakított döntéshozatali szerv, amely a megyei tanács elnöke összehívására, havonta összehívott soros ülésein fejti tevékenységét. Abban az esetben, ha a határidő nem tartódik be a következő ülésen a megyei tanács elnöke ismerteti az ülés elmaradásának okait.
Szabályozva van, hogy a megyei tanács, valahányszor szükséges, rendkívüli ülésre is összeülhet, olyan rendkívüli esetekben, amelyek megkövetelik a természeti csapások, a katasztrófák, a járványok vagy állatjárványok következményeinek a megelőzését, korlátozását vagy kiküszöbölését, valamint a közrend - és nyugalom védelme érdekében szükséges azonnali intézkedések elfogadását.
A fent említett jogszabályzást alapul véve, javasolom, hogy Kovászna Megye Tanácsa soros ülései a 2010-es évben minden hónap utolsó csütörtökén, 1200 órai kezdettel szerveződjenek meg, és az ülés megtartásának dátumát Kovászna Megye Tanácsa elnöke Rendelkezésben határozza meg.
TAMÁS Sándor
elnök
OS/OS
|





