home
 

Hidvég

vissza2009. december 9.

A református parókia udvarán, a hírhedt földvári fogolytábor egykori foglyainak és túlélőinek emléktárgyaiból, munkáiból, fényképeiből és leveleiből emlékszoba látható. Ők voltak a Maniu-gárda haláltáborának mártírjai. A református templom előtt faragott kopja is emléküket őrzi.

 

A fogolytábor a szomszédos Brassó megyei Barcaföldvár szélén állott. Romjai még ma is láthatók. A tábor közelében áll az ott elhunytak tömegsírja, melyet a hídvégi református egyház és a Brassó Megyei RMDSZ emlékművel jelölt meg. Hídvég Székföldjén van. Ez az a település, melyet Árapatakkal, Előpatak-fürdővel és Erősddel együtt, később kapcsoltak a Székelyföldhöz, Háromszékhez, mint egy a tatárok idején elnéptelenedett térséget. Egy jellegzetes, a barcasági szász építkezés bélyegét magán hordó községközpont. Lakói zömében magyar reformátusok, akik békességben románokkal élnek együtt.  Idetartozik a románok lakta Nyáraspatak nevű falu is (7 km). Mindkét település a Baróti-hegység lábánál, az Olt folyó mentén terül el, a Sepsiszentgyörgyöt – Nagyajtán keresztül – Barót várossal összekötő megyei rangú út mentén.  

Látnivalók:
Református templom műemlék jellegű. Látványos 1674-ből fennmaradt kőből faragott, díszes reneszánsz szószéke, a patrónus Nemes család domborműves családi címerével. A templom előtt faragott kopja őrzi a földvári fogolytábor halottainak emlékét, az épülettel szemben megtekinthetjük Nagy Sándor (1824-1900) volt kálvinista lelkész síremlékét, aki résztvevője volt a háromszéki önvédelmi harcnak, szerzője az arról írott munkának. A hidvégi ortodox templom 1854-ből való. Urunk színe változására épült. 1816-ban öntött harangján még cirill betűs a felírás. Három épületet kell még megnéznie a Hidvégre érkezőnek: a Hidvégi gróf Mikó család XIX századi duplatetős kúriáját, a gróf Nemes család XVIII-XIX századi kastélyát (az öregotthon udvarán) és a család neogótikus temetőkápolnáját, ahol jeles tagjai nyugszanak. Itt ringatták bölcsőjét az emlékiratíró Mikó Ferencnek (1585-1636), a politikus és naplóíró Hídvégi Nemes Jánosnak (1630 k.-1688) és az erdélyi reformkor jeles képviselőjének gróf Mikó Miklósnak.
Kuriózum:
Nyáraspatakon gazdag kvarchomok tartalékok vannak. A homokból jégkorszaki ősemlős leletek kerültek a Székely Nemzeti Múzeumba. Tudja-e, hogy Hidvég történelmi emlékhely is? Itt zajlott le, 1848 november 30-án az emlékezetes hidvégi csata, ahol a heves harc kimenetelét Gábor Áron két első ágyújának eldördülése döntötte el. Ekkor foglalták el a székelyek Barcaföldvárt.

Polgármester: Cucu Alexandru; Tel/fax: +40-267-366904.
Hozzátartozó falu: Nyáraspatak.
Postai irányítószám: 527100.
Lakosság: 2208 fő (2002).
Kiterjedés: 30,18 km2.
 

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. február 6.
hétfő

Dóra, Dorottya napja van.
 
 
«2012. február»
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.