home
 

Erdőfüle

vissza2010. május 4.küldje el barátjának ezt az oldaltoldal nyomtatása

Erdővidék északi peremén, a Hargita déli nyúlványának előterében fekszik Erdőfüle. A Hámor falurész helyén a 19. században vashámor működött, Háromszék önvédelmi harca idején Gábor Áron itt kísérletezte ki az első ágyúit és itt öntötte az első ágyúgolyókat, melyhez a füleiek a harangjukat adták.


Erdőfüle lakóit a szomszédos településeken élők orásoknak nevezik. Ez az elnevezés onnan ered, hogy az itt élők sok juhot tartanak és nagy mennyiségben készítenek sajtot meg ordát.
Az erdélyi útikönyvek szerzői megtekintésre ajánlják a falu központi részében álló, 17. századi eredetű Boda-udvarházat. Ez a dupla tetejű, oromfalas és árkádos épület a népi reneszánsznak empire átépítésű jellegzetes alkotása. Tulajdonjogi viták miatt az udvarház évek óta lakatlan és folyamatosan pusztul.
A falu középkori templomát, amely 14. századi Szent László-legendát ábrázoló falfestményt rejtett, 1896-ban lebontották, de Huszka József sepsiszentgyörgyi rajztanárnak köszönhetően alaprajza és falfestményeinek másolata ránk maradt. A mai templom 1897—98-ban épült.
Ez a falu a temetőjében sorakozó faragott fejfáknak és az itt élő emberek sajátos hiedelemvilágának köszönhetően került be a néprajzi szakirodalomba. A temetőben mintegy 150 kopjafa őrzi még a halottakról beszélő motívumokat.
Füle határában található a vidék egyetlen csillagosnárcis lelőhelye, a védettséget élvező Kankóskert.
A belterülettől néhány kilóméterre északnyugatra található a középkorban elpusztult Dobó nevű település. Itt régészeti kutatások kezdődtek. Eddig a régi plébániatemplom romjait sikerült feltárni.
 

 
 



Szeretettel köszöntöm honlapunkon!

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. május 20.
vasárnap

Bernát, Felícia napja van.
 
 
«2012. május»
H K Sz Cs P Sz V
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31      
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.