home
 
Nagyajta

Nagyajta

vissza2010. január 12.

Unitárius templomvár az Olt partján, jeles személyiségek, költők, történészek, művészek bölcsője – ez Nagyajta, Háromszék nyugati peremén.



 

Tudta-e, hogy Nagyajtán született Kriza János unitárius püspök, a Vadrózsák című népköltészeti gyűjtemény szerzője? Önálló község, közigazgatása alá tartozik a szomszédos Középajta (3 km). A 131-es műúton fekszik, az Olt völgyében, a Brassó megyei Apáca - Apaţa (Apáczai János szülőfaluja) szomszédságában (2,5 km). Lakói zömében protestánsok. Nagyajtán mellszobor és emléktábla Kriza János (1811-1875) unitárius püspök, királyi tanácsos, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjának és a Kisfaludy Társaság tagjának tiszteletére. Költő s a székely népköltésnek a Vadrózsák c munkájában halhatatlan gyűjtője volt. Emlékszobája az unitárius vártemplom kapubástyájában látható. A két településnek számtalan további jeles szülötte volt, több személyiség neve kapcsolódik ide. Nagyajtán született a történetíró Cserey Mihály (1668-1756), a Kossuth-díjas színművész Bihari József (1901-1981). Szülőháza ma is áll. Nagyajtai szálak miatt vette fel ennek a településnek a nevét a színművész Ajtai Andor is. Többek között Középajtán született Péterfi Sándor (1824-1909) honvéd huszárszázados, a negyvennyolcas tömösi csata hőse.

Látnivalók:

  • Unitárius templomvár Nagyajtán. Régi templomát a gótika idejében átépítették. Reneszánsz kőszószékét Dónáth György készítette 1710-ben. Bútorzatának belső festése vargyasi Id. Sütő Béla munkája. Az enyhén rombusz alakú várfalat, reneszánsz elemei miatt (fogsoros pártázat) XVI-XVII. századinak tartják. Két hegyesebb szögletén egy-egy kiugró bástya, északi oldalán pedig ötszög kiképzésű emeletes kapubástya van. Ezeken lappancsos lőrések, szuroköntők vannak. Védőfolyosója a tűz és az idő áldozata lett. Műemlék. A vártemplom bejárata előtt emlékpark látható.
  • Református templom Nagyaján (1847), karzat és padelőkéi sajátos egyéni ornamentikával Vajdáné Pánczél Johanna munkája.
  • Kúriák. Cserey kúria (XVIII. sz.), Dónáth-Zathureczky-féle késő klasszicista lakóház, az egykori huszárlaktanya és a XVIII. századi Rabocskai-ház. Impozáns monarchia-béli községháza. Mennyezetfestése Lőrincz Viktor munkája (1908).
  • Középajtai református templom. Mai formáját 1882-ben nyerte. Előterében emlékpark van. Itt áll a falu jeles kálvinista papjának, a történész és füvész Benkő József (1740-1814) mellszobra, aki a hollandiai Haarlemi Tudós Társaság tagja volt.
  • Középajtai görögkeleti templom (1903). Védőszentje Szent György, belsejében több 1889-ből származó ikon látható.
  • Benkő József síremléke a helybeli temetőben.

Kuriózumok:

  • Szőlőskert. Itt volt Benkő József egyik füvészkertje. Itt helyezték el egy új, az ő emlékére létrehozandó, dendrológiai park alapkövét.
  • A középajtai Várhegy. Ásatásokat nem végeztek, de róla a szájhagyomány többet tud:
  • Óriások magas tündöklő vára volt. Az óriás a vár kútjába rejtette el kincseit: arany rögöket, ezüst ekéket. A kincs még most is ott van. Ott, ahol kincs van elásva, minden két esztendőben kigyúl egy mogyoróbokor.

Polgármester: Bihari Edömér; Tel: +40-267-355533, Fax: +40-267-355582.
Postai irányítószám: 527005.
Hozzátartozó falvak: Középajta.
Lakosság: 1777 fő (2002).
Kiterjedés: 67,97 km2.
Első írásos említés: 1211.
 

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. február 6.
hétfő

Dóra, Dorottya napja van.
 
 
«2012. február»
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.