home
 

Mikóújfalu

vissza2010. január 12.

Palacsintát lehet keleszteni a mikóújfalusi borvizekkel, mert annyira gazdag bikarbonát-tartalommal bírnak. A kőbányájáról ismert településen valaha üveggyár is működött.

Tudta-e, hogy Mikóújfaluban a kerékpárosoknak is emlékművük van? Az alkotás azoknak az elhunyt bicajosoknak állít emléket, akik a diktatúra idején, Fejér Ákos tanár vezetésével eljutottak Rodostóig.
Önálló község az Olt völgyében. Nevét az egész vidéket birtokló Mikó családtól kapta. A családhoz fűződik a kiterjedt bükkerdők miatt ide telepített egykori üveghuta. Miként azt a helybeli katolikus templom lélekharangja is bizonyítja, a Mikó Miklós alapította üveggyár 1750-ben már működött. A hutát a Nagypatak völgyébe telepítették. Ennek a telepnek Gerebencz volt a neve. 1812-ben a gyárat és a munkásokat is a mai faluközpont vidékére telepítették, melyet gróf Mikó Imre adományozott. A gróf vegyes nemzetiségű munkásokat telepített ide Csehországból, Németországból, Szlovákiából és a román Ókirályságból, akik a magyar környezetben elmagyarosodtak, zömében római katolikus vallásban élnek. A településen hagyománya van a kőbányászatnak. Ma is működő kőbányáiban andezitet fejtenek.

Látnivalók:

  • A római katolikus templom (1826-1832). Védőszentje Szent István. A keresztény királyt ábrázoló oltárképe 1875-ből való.
  • Hősi emlékmű az önkormányzat székháza előtt. Felirata: „Soha többé háborút!”
  • Kerékpárosok emlékműve. Azoknak az elhalt bicajosoknak állítottak emléket, akik a diktatúra idején, Fejér Ákos tanár vezetésével eljutottak Rodostóig.
  • Ortodox templom. Belsejében a bizánci templomokra jellemző falfestmények láthatók.

Kuriózumok:

  • A Bergő-árok nevű hely, növényritkaságok (kisasszonypapucs, zergeboglár, turbánliliom) lelőhelye.
  • Élő népviselet: a regutacsalogató.
  • Gyógyvízként is használható savanyúvíz-források: Bedő-borvíz, Hunnia, Cseszkó-forrás. A Sósborvíz bikarbonátban annyira gazdag, hogy azzal kelesztik meg a kőttes palacsintát, avagy a kalácsot.

Polgármester: Nyáguly Vilmos; Tel/fax: +40-267-344465.
Postai irányítószám: 527115.
Lakosság: 1876 fő (2004).
Kiterjedés: 35,58 km2.
Első írásos említés: 1763.
 

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. február 6.
hétfő

Dóra, Dorottya napja van.
 
 
«2012. február»
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.