home
 
Lemhény

Lemhény

vissza2010. január 6.

Háromszék legszebb, legegységesebb barokk épületegyüttese a Lemhényben található, Szent Mihály-hegyi római katolikus templom - érdemes felkeresni a karélyos kiképzésű homlokfalakat, megcsodálni a dongaboltozat stukkódíszítéseit.


 

Tudta-e, hogy Lemhényben  a húsvéti határkerülés mellett még egy másik ősi népszokás is él, a bagolytemetés? A kitömött, ma már nem élő bagollyal való farsangi mókázás a helybeli farsang egyik élménye, a téltemetés örömét hirdeti. Lemhény nevét már 1332-ben bejegyezték az adózó egyházak sorába. Mivel 1849-ben itt is átutazott Bem, a település iskolája testvériskolai kapcsolatot ápol a tábornok lengyelországi szülővárosának iskolájával.
A Szent Mihály-hegyi római katolikus templom a település talán legértékesebb kincse. Az előcsarnokok homlokfalai karélyos kiképzésűek, rajtuk csigavonalas voluták és szoborfülkék vannak. A dongaboltozat stukkódíszítéseiben Szent Györgyöt, Szent Mihályt és a Szentháromságot ábrázoló falfestmények vannak. Ma is létező középkori keresztelőmedencéje kehely alakú.
A későbarokk főoltárán a védőszent Szent Mihály arkangyal képe látható. Készítette báró Szentkereszti Stefánia oltárképfestő 1899-ben. Copf stílusú mellékoltárai Jézus és Mária szíve tiszteletére emeltettek. Szószékének mellvédje a Kálvária, orgonakarzatának előkéjén Szent Cecília stukkófigurája látható. A templomot elipszoid alakú lőrésekkel ellátott várfal övezi, két félkör alaprajzú rondellaszerű védőtoronnyal. Hagymasisakos harangtornya a vár kaputornyára épült és egy 1697-ben öntött harangot őriz.
Egykoron Lemhény és Kézdialmás közös temploma volt. Később mind a két település templomot épített magának, s így ezt, csak temetések és különleges ünnepek alkalmával használják.

Más látnivalók:

  • A felsőlemhényi Nepomuki Szent János kápolna.
  • A régi Sebestyén-féle, ma már nem működő vízimalom és gyapjúványoló épülete (XIX sz.)
  • Az alsólemhényi katolikus templom előtt álló hősi emlékpark.
  • Az Almásrét nevű területen, az út mellett áll egy olyan szikladarab, melyen „Jézus lábnyomát” vélik felismerni a környékbeliek.
  • A Veresvízi láp, botanikai rezerváció 1040 m magasságban. Láperdőjében olyan növényi ritkaságok élnek, mint a kereklevelű harmatfű, a szibériai hamuvirág és a boreális eredetű Sphagnum wulfianum nevű igen ritka tőzegmoha-faj.
  • A Kis- és Nagy-Nemere oldalában jellegzetes homokkőben kialakult kőgombákat, és földbe mélyedt kőfülkéket, résbarlangokat láthatunk.

Polgármester: Lukács Róbert; Tel/fax: +40-267-369182.
Postai irányítószám: 527110.
Lakosság: 2703 fő, döntő többségük magyar (2002).
Kiterjedés: 95,05 km2.

 
 


 
 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

2012. február 6.
hétfő

Dóra, Dorottya napja van.
 
 
«2012. február»
H K Sz Cs P Sz V
    1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29        
 
x

© Copyright Kovászna Megye Tanácsa, 2010. Minden jog fenntartva.